Imádok fordítani. Szeretek olyan dolgokat fordítani, melyekben jártas vagyok - az agynélküli lövöldözős anyagok erősen idetartoznak. A BSA azt hiszem könnyűszerrel besorolható a kategóriába, amiért mégis utálom az anyagot, az a fejlesztők hihetetlen kreativitás-mentessége (ezt így mondják vajon?).
Nem teljesen értem, hogy miért lövik el 64533-szorra is a "gonosz irak-majd jövünk és rendet teszünk-kemény néger fegyverszakértő-laza főnök-titokzatos doktornő-gonosz idegenek" történetet, melyet már akkor is tudunk, mikor fel sem telepítettük a gépre. Ennél már csak a szánalmas szövegek rosszabbak.
"Grayson egy igazi amerikai fenegyerek. Futball játékos. Egy harcos. Gladiátor. Mestersége a háború, és ő a legjobb abban, amit csinál. Nem engedheti meg magának, hogy legyőzzék – főleg hazai pályán -, hiszen ahhoz más mit szólna? Vagy az ellenség? Lehetetlen, ilyen nem fordulhat elő."
"A Delta Force osztag tagjai, Te, Grayson és Somers egy iraki kis falu mellett találkoztok. Felkészülsz a támadásra. Osztagod hónapok óta keresi már a tömegpusztító fegyvereket. Most végre megtaláltad őket – legalábbis reménykedsz. A hírszerzés jelentése szerint a falu alatti bunkerben ilyen fegyvereket rejtegetnek. Foglald el a falut, vizsgáld át a laboratóriumot és keresd meg azokat a fegyvereket! Az amerikai hadsereg erői mindenben támogatni fognak."
De most komolyan - ezt kinek írják? 8 éves gyerekeknek? Ki nem unja még ezeket a történeteket? Miért nincsenek kreatív emberek? Egy olyan iparban, melynek végterméke végsősoron a kreativitást fejleszti.
Na, mindergy. Én megkapom érte a lóvét, aki meg játszik vele, az magára vessen. Függöny.
