Szóval hajnali tizenkettőkor kicsattogtam kedvenc piacomra, gondoltam nyitok a hentesnél, az mindig jó arc, most sem volt másképp: kérésre szó nélkül kicsontozta a mellfilét, nagyszerű kedélye pedig mindig magával ragadó. Következnek a nehezebb dolgok: zöldség. Na ebből van egytrilliárd fajta, így célszerű több elosztónál beszerezni, meg kell nézni, mi, hol jó. Volt egy baró kis stand, ahol úgy normális minőséget prezentáltak elfogadható mennyiségű pénzmagért, így azt vettem célba először. Kimérem szépen az adagokat, majd míg várok huszárosan a soromra a sorban (némi képzavar), addig az eladó a pult mögül rámordít, amúgy telitorokból: hát az a répa aztán marha jó helyen van ám a paradicsomokon (tudniillik rátettem a szent paradicsomaira 3 db répát, míg átnéztem a listát, hogy mi kell még)! Hát, neked is boldog hanukát ecsém, minusz 3 vásárlót elkönyvelhetsz magadnak. Ennek vajon volt értelme? Nem lett semmi baja a paradicsomnak, az én mimózaillatú lelkemben viszont helyrehozhatatlan károkat okozott ez a paraszt. Remélem gyógyszerre költi a pénzt, amit adtam neki.
A Kaiseres kalandok csak ezután következtek, tekintve - én nem tudom hogyan -, hogy mindig tele van az a szemét hely. Nem elég, hogy rohadt drága, szar minőségű, de még tele is van. Felmerülhet a kérdés: vajh' miért járok oda? Persze, mert közel van. Na szóval, miután kiálltam a zsenge negyedórás soromat, közli a csaj, amolyan lópofával, harsány hangon, hogy "Itt aztán nem lehet fizetni kártyával". Hála istennek. Elrakom a kis plasztikot, szerencsére volt még nálam készpénz. Nem így a mögöttem álló arábus srácnak, aki persze az egész jelenetből semmit nem fogott - persze a pénztároscsajtól elvárhatatlan színvonal lett volna három angol szót betanulni, így ennek hiányában, a csávó legnagyobb meglepetésére nekem kellett tolmácsolnom az üzenetet, hogy itt bizony nem terem babér a kártyás vendégeknek, talán keressen egy másik sort, vagy vegyen elő pénzt. Nem is volt ezzel semmi gond, csak a csaj minősíthetetlen és flegma stílusa. De nem tudom min lepődök meg, úgy látszik ez nálunk már népi hagyomány. És én szeretem a népemet.
Különben meg ha már a hülyéknél tartunk, szerintem vitathatatlanul a nap képe címre
kívánkozik ez az alkotás:Ennyit mára. Erről jut eszembe: vár a fizika.
