amikor első prakettázós élményeimet meséltem az esti jólmegérdemelt édelveisz mellett a sokmindnekinek itthon, kiderült, hogy rajtam és nagyanyámon kívül kb. mindenki expert parkettázó a faluban, mesélhettem én bármit, azokon már rég túl volt mindenki.
leginkább az jutott eszembe amikor apu korcsolyázni tanított, pontosan emlékszem amikor beállított egy nagy zacskóval, hogy na fiatalember ez a tiéd! (első gondolatom itt is az volt, hogy hohhó majd én, na majd én, mindenkinél elöbb megtanulok majd korcsolyázni)
délután rögtön le is kellett menni, persze akkor amikor még halálra vagy sulytva a rengeteg ebédtől, mindegy, ott volt mindenki és én nagy műgonddal befűztem-fűzögettem.. közben az összes mindenki suhant a jégre, szembesülnöm kellet, hogy vagy megtanulok korcsolyázni a másodperc törtrésze alatt (lehetőleg mielőtt még a jégre lépnék!) vagy elbabrálok még ezzel a szuper korcsolyával itt egy picit és hazamegyek, miután megláttam, hogy rajtam kívül mindenki brutál jól korcsolyázik, szégyenlősen megkértem apát, hogy menjünk át a másik strandra, ott biztos kevesebben vannak.
van az a dalszöveg amiben az van hogy
"Mire eljött az érzéskurvajó..
Már gondolkodtam azon,
hogy milyen lesz és
Elment nyomban
Mire kinyögtem végre
Már rádiókba szólt
Mire megcsináltam a cselt
Már berúgták a gólt"
na de a lényeg hogy ez pont olyan.ez is.
